Elsősegélynyújtó verseny

Mindnyájan felelősek vagyunk mindenért mindenki előtt (Dosztojevszkij)

A 133. éve működő Magyar Vöröskereszt idén rendezte meg immár ötödik alkalommal felmenő rendszerű elsősegélynyújtó versenyét az általános-, valamint középiskolások, illetve a felnőtt korosztály számára. A hír iskolánkhoz is eljutott, s a vállalkozó szellemű diákokból végül két csapat képviselte a Lovassy László Gimnáziumot az április 8.-án megrendezett területi fordulón. Mindkét csapatunk – felnőtt és középiskolás kategóriában egyaránt – fölényes győzelmet aratott, s ezzel bejutott a megyei fordulóba. Végül az érettségi közeledtéből kifolyólag diákjaink úgy döntöttek, hogy csak a középiskolás kategória győztesei folytatják a versenyt, melynek megyei döntőjére április 25-én került sor Devecserben. Mi ketten szintén a csapat tagjai voltunk, s örömükre sikerült egy nagyon szép megyei 3. helyezést elérni. Hogy mi motivált bennünket, hogyan zajlott a felkészülés s maga a verseny? Az alábbi beszélgetésben ott vannak a válaszok:

Kovács Petra: Tehát a kezdetektől… Őszintén szólva elgondolkodtatott, hogy vajon ha balszerencsés módon baleset érne, ki az, aki segíteni tudna rajtam. Hiszen sokan úgy vélik, tudják, hogyan segítsenek másokon, ám éles helyzetben mégis tétlenek maradnak, mert megrettennek, talán a sérülés látványától, vagy csak döbbenetükben nem tudják, mit tegyenek. Mások persze azt sem tudják, mit csináljanak egyes helyzetekben. Éppen ezért is jelentkeztem erre a versenyre, mert nem szeretnék tétlenül álldogálni a helyszínen. Emellett orvosnak készülök, ahol elengedhetetlen az ilyenforma ismeretek elsajátítása, és úgy gondoltam, ezen a versenyen hasznos tapasztalatokat gyűjthetek.

Komora Berill Fanni: Teljesen egyetértek veled abban, hogy milyen fontos lehet egy-egy szituációban az elsősegélynyújtás megléte vagy éppen annak hiánya, hiszen életek múlhatnak rajta. Engem mindig is érdekelt a biológia, azon belül is az emberi szervezet rejtelmei, ezentúl pedig maga az orvosi hivatás, így szinte egyértelmű volt, hogy én is örömmel jelentkezzek a versenyre. A felkészülés időszaka szerintem rendkívül jó hangulatban telt, annak ellenére, hogy közvetlen a fárasztó iskolai délelőttök után került sor a „plusz órákra”

K.P.: Na, igen a felkészülés… Ez számomra elég érdekesen alakult, ugyanis kénytelen voltam visszamondani a jelentkezést, mivel az előzetesen kihirdetett kora délutáni időpontban nem tudtam volna megjelenni a versenyen. Később azonban megváltoztatták az időpontot, valamint a csapatban sérülés miatt üresedés lépett fel, így mégiscsak csapattag lettem. Ez ráadásul a verseny előtti napon derült ki, de szerencsére volt egy kis alaptudásom még az előző években tartott szakkörökről, és persze a pár hónappal ezelőtti jogosítványhoz szükséges EÜ-vizsgára történt felkészülés is sokat segített.

K.B.F.: A közös munka során egy jókedélyű és könnyen együtt dolgozó csapat lettünk. A területi fordulóra izgatottan érkeztünk meg. Sejtelmünk sem volt, vajon egy artériás vérzést vagy akár egy csonttörést hogyan fognak imitálni. Voltak is ebből félreértések a feladatok során… Igaz, Petra? ☺

K.P.: Igen, akadt egy-két váratlan helyzet, bár próbáltuk megoldani őket, de természetes ez nem mindig sikerülhetett tökéletesen… Például mókás volt, amikor legjobb tudásom szerinti artériás kötést helyeztem fel a sérültre, és végül közölték velem, hogy a vérnek hitt piros folt csak egy csonttörés imitációja. De azért ügyesek voltunk, nem?

K.B.F.: De-de. ☺ Hiszen a megilletődöttség hamar elillant, és szituációról szituációra meneteltünk a győzelem felé.  Az eredményhirdetésről pedig mindannyian széles vigyorral távoztunk. Ezt követően a megyei forduló időpontja egy szempillantás alatt elérkezett, és komolyabbra fordult a verseny menete…

K.P.: Nem is beszélve a kezdeti nehézségekről, mint például, hogy a csapatkapitányunkat „elhagyta” a busz – nem állt meg abban a buszmegállóban, ahol éppen várakozott – , vagy éppen a zuhogó eső, ami a helyszínen várt minket, és az izgalom, hogy vajon elég volt-e a készülés, és mindent tudunk-e pontosan.

K.B.F.: Valóban kicsit ijesztő volt látni a 15 izgatott, egészen a megnyitóig az elsősegély-tankönyveket lapozó csapatot. Nyolc különböző helyszínen tesztelhettük tudásunkat: 5 kárhelyen, valamint 3 tesztes állomásponton.

K.P.: Nekem a szituációk tetszettek igazán, bár a tesztek közül a tűzoltókkal való beszélgetést élveztem, és érdekes volt testközelből látni egy felszerelt tűzoltóautót. Ha jól sejtem, benned is ez hagyta a legmélyebb nyomot…

K.B.F.: Igen, bár nem kifejezetten a ,,sármos” tűzoltóknak köszönhetően… Lehetőségem volt felszerelésük egy részének felpróbálására, s be kell vallani: meglepetésemre oxigén palackjuk közel sem volt olyan nehéz, mint például egy kellemes hosszú lovassys napon az iskolatáska. Na, de visszatérve a verseny lényegi részére: jóval valósághűbb helyzetek fogadtak minket, rémült szemtanúkkal, eszméletlen vagy éppenséggel a „fájdalomtól” hevesen kiáltozó sérültekkel.

K.P.: Rengeteg helyen „menthettünk” életet, mint például egy asztmás lánynál, vagy a szívinfarktust kapott fiatal fiú esetében. És az említett szemtanúk… Bőven meggyűlt a bajunk a sokkot kapott, aggódó, vagy akár hátráltató személyekkel, akikkel szinte több probléma akadt, mint magával a sérülttel, hiszen nem olyan egyszerű egy sikoltozó lányt lefogni, aki mindenképp „segíteni” szeretne bajba került társán.

K.B.F.: Szegény Zalán, tálán ő járta meg a leginkább velük… Emlékszel milyen súlyos vádakkal illették?

K.P.: Igen, az egyik szőke hölgy már szinte ,,rendőrök hívásán” gondolkodott, mert véleménye szerint Zalán csupán azért próbálta ,,ölelgetni”, vagyis lefogni, mert megtetszett neki ☺

K.B.F.: Az árgus szemekkel minket figyelő szakmabeli állomásvezetőkről, azaz versenybírókról se feledkezzünk meg. Ők végig fel-alá járkáltak mellettünk miközben igyekeztünk tudásunk legjavát nyújtani. Volt, ahol könnyedén sikerült is megbirkóznunk a feladatokkal, például a mi csapatunk kapta a legtöbb pontot egy foci pályán elszenvedett térdficamos fiatal ellátásáért. Emellett nem maradt el olyan szituáció sem, ahol úgy éreztük, minimum kétszer annyian kellett volna, hogy legyünk az összes teendő elvégzéséhez. Egyik legmegrendítőbb kárhelyen egy ittas állapotú, a szórakozás hevében lábát elvesztett beteg várt ránk. Ijesztően reális kép tárult szemeink elé. Talán ott szembesülhettünk a leginkább azzal, hogy milyen nehéz minden apró részletre odafigyelni a sérült állapotának további romlása és a saját biztonságunk érdekében.

K.P.: Az a feladat bennem is mély nyomot hagyott, és véleményem szerint is a kis 5 főből álló csapatunk kevésnek bizonyult hozzá. Egy biztos: az volt a legjobban előadott, és a legtanulságosabb. A legtöbb ember iszonyodna ilyen helyzettől, és legszívesebben menekülne, amilyen messze csak tud. De szerintem ezt egyszer mindenkinek át kellene élni, persze inkább csak imitáció szinten, mert így megtapasztalhatja, hogy milyen lehet valójában a baleset, igazán közelről. Mindenesetre én személy szerint nagyon élveztem az egész verseny menetét. Berill, te hogy érezted magad?

K.B.F.: Úgyszintén nagyon jól. Tetszett, hogy aktívan részt vett mindenki az összes helyszínen, így senki sem szorult háttérbe.

K.P.: Bizony, tényleg egy remek csapattá váltunk, sőt még kis „belsős vicceink” is lettek, ami szerintem annak a jele, hogy igazi barátság alakult ki közöttünk.

K.B.F.: Ez az eredményhirdetés során is meglátszott, hiszen egymás kezét szorongatva vártuk az értékelést.  Végül a szoros verseny során a dobogó 3. fokára állhattunk fel, ami önmagában is nagyon szép teljesítmény, de szerintem a megmérettetés lényege nem ebben rejlett.

K.P.: Persze, ki ne akart volna az országos döntőre továbbjutni! De nem csüggedünk, igaz? Hiszen jövőre újra szerencsét próbálunk majd, és már a felnőtt kategóriában egészen a dobogó legfelső fokára küzdjük magunkat.

K.B.F.: Ebben biztos vagyok! S abban is, hogy a felkészülés és a versenyzés n agyon hasznos volt, mert valamiféle magabiztosságra tettünk szert, most már tudjuk, mi a teendő egy baleset esetén, és talán nem kerítene minket hatalmába a magatehetetlenség bénító érzése egy-egy vészhelyzet alkalmával.

Kovács Petra & Komora Berill Fanni 11.D

 

Képernyőfotó 2014-05-25 - 20.28.18

 

A csapat tagjai (balról jobbra):

  • Vörös Viktória (11.D), Komora Berill Fanni (11.D), Kovács Petra (11.D), Horváth Zsófia (11.C), Soltis Zalán (9. /AJTP)
  • Középen: Réfi Rita, iskolai védőnő és a csapat felkészítője

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?