Tartósítószerek, avagy az élő konzerv II.

“A nő arca festővászon, amelyre minden nap ráfesti önmaga korábbi portréját.” – mondta Picasso. Fiatalságunk és szépségünk megőrzésének érdekében hajlandóak vagyunk megvenni a legextrémebb kozmetikai szereket is, holott némelyikkel inkább csak ártunk. Így a következőkben bemutatnám a rákkeltő hajbalzsamok, agykárosító fogkrémek repertoárját végül pedig talán magyarázatot kapunk néhány kisgyerek megbolondult hormonrendszerére.


sminkFormaldehid

A formaldehid a tartósítószerek Houdinije (szabadulóművész) aki nincs, de mégis ott van. Egyike a leggyakrabban használt tartósítószereknek, különösen hajkondicionálóknál és balzsamoknál, azonban a címkén szinte soha nem látjuk. A magyarázat mindössze a trükkös marketingfogás, hogy nem formaldehidet tartalmaznak, hanem olyan vegyületeket, amik felszabadítják a formaldehidet (pl. metén-amin). Érdekes módon formaldehid vizes oldatában úsznak a tartósított szervek is, és erőteljesen sejtméregnek tartják. Ezek után gondolom, mondanom sem kell, hogy allergén és rákkeltő.

Triclosan

A triclosan nevű anyag baktérium és gombaölő szer fogkrémekben, dezodorokban és tusfürdőkben. Káros hatásairól röviden: nagymértékben károsítja a bőrfelszínt, hiszen elpusztítja a bőr természetes védőrétegét is, minden baktériumot elpusztít, így „kedvezőtlenül” hat az emésztésre, mindemellett tönkreteszi a májat, felelőssé tehető rákos megbetegedésekért, s, ha ez nem volna elég, még az agyat is károsítja. Ezek után komolyan elgondolkodtam, mossak-e fogat.

kenocs

E-vitamin, benzoesav, szalicilsav

Mielőtt végleg elmegy a kedvünk a tisztálkodástól, megemlítenék három olyan anyagot, amelyektől cseppet sem kell tartanunk, ha bőrünkről van szó. Az E-vitamin a bőr regenerációjában segít, erősíti a hajat, míg hasonlóképp a benzoesav hámképző tulajdonságú, s eddig nem találtak káros hatást. Amilyen feketebárány ételeinkben a szalicilsav, olyan jót tesz külsőleg: korpásodásgátló hatású anyag, amit legtöbbször bőrápoló szerekben találunk.

Ólom-acetát

Úgy tűnik, Einstein híres kijelentésével: „A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség.” nem tévedett túl sokat. Már a rómaiak ismerték az ólomcukor néven elhíresült vegyületet. Főként boraik ízesítésére használták, sőt, a korabeli szakácskönyvek egyenesen ajánlották édesítőszerként. Tudni kell, hogy az ólom nehézfém lévén erőteljesen mérgező: idegrendszeri károsodást, veseelégtelenséget és nemzőképesség elvesztése. Történészek szerint több híres római uralkodó ebben szenvedett. Valószínűleg nem tanultunk a hibákból, ugyanis férfi hajfestékeket ólom-acetáttal tartósítanak.

csecsemo

Parabének

A parabének alattomosságát legjobban Sír Kánhoz tudnám hasonlítani a Dzsungel könyvében. A hírhedt vegyületcsaládot az 1920-as évek óta használjuk alapozókban, púderekben, babák számára készült törlőkendőkben, arc- és hajápolási illetve borotválkozási termékekben, tusfürdőkben, samponokban, kézkrémekben. A legújabb kutatások szerint károsan befolyásolja a hormonrendszert, felhalmozódik a szervezetben és mellrákot okoz. Egy hím patkányokon végzett teszt során parabénnel való kezelés után a nemzőszervek, mellékvese, agyalapi mirigy és a pajzsmirigy is károsodott, és csökkent a patkányok termékenysége. Talán így megmagyarázható a lány babák korai érése, na de mi lesz szegény fiúk tesztoszteronszintjével?

tabletta

Ha tartósítjuk az ételeink, a kozmetikumaink, mi jöhet még? Nem gondoljuk, de a gyógyszereket is tartósítani kell. Ez régebben mézzel és cukorral történt, később borkősavat és szalicilt használtak, mára a butil-parabén is elterjedt. Egy érdekesség, hogy szemcseppek tartósítására benzalkólium-kloridot alkalmaznak, amelyet spermicidként is ismerünk. Nem mindegy, hova cseppentjük!

Bíztató azonban, hogy természetes tartósító hatású szerek is léteznek, amiket egy ügyes háziasszony nem cserél le szintetikus anyagokra. Néhány ezek közül a paprika kapszaicin, a fokhagyma allicin tartalma, szegfűbors és fahéj, s a természetes illóolajok.

Az a bizonyos E

e

Lépten-nyomon a „káros E betűk” kifejezést halljuk, sőt néhány terméket E-mentesen forgalmaznak. Mik is ezek az E-k? E betűvel jelölnek minden az Európai Unió által elfogadott adalékanyagot. Számomra elég elképzelhetetlen, hogy valami E-mentes legyen, ha megnézzük a következő példákat: E300= C-vitamin, E160D=likopin (a paradicsom színanyaga), E948=oxigén, E967=nyírfacukor.

Tévhitek, városi legendák

„A holttestek lassabban bomlanak le ma a tartósítószerek miatt”

Ez egy városi legenda, ugyanis a tartósítószerek többsége kiürül a szervezetből, amelyek pedig felhalmozódnak, nem okoznak észlelhető változást a lebomlás sebességénél.

„A biotermékekben nincs tartósítószer”

43 féle adalékot engedélyeznek ezekben a termékekben, köztük a benzoesavat is, tehát csupán korlátozás van, nem tilalom.

Habár a teljes tartósítószer-mentesség megvalósíthatatlan, lehetőség szerint ajánlott minimálisra csökkenteni a fogyasztásukat, például szezonális élelmiszerek fogyasztásával és fölösleges kozmetikumok kerülésével.

Arany Eszter 11. B

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?